A csendes emlékezés napjai

Amíg az ember fiatal, nem foglalkoztatja, nem jut eszébe az elmúlás, általában szórakoztató rendezvényekre jár, s az idő múlásával egyre gyakrabban szólítja a kötelesség temetésekre, hogy közeli hozzátartozóitól, rokonaitól, ismerőseitől vagy barátaitól vegyen végső búcsút.

gyertyák

A halottak tisztelete, gyakorta félelmekkel teli tisztelete mindig is részét képezte az ember életének, szomorú kötelességként, fájdalmas gondoskodás formájában. A különböző korok és kultúrák a legkülönböző módokon nyilvánították ki ezt a tiszteletet, másként és másként őrizve meg egy-egy elhalt lelket az örök emlékezet számára. Valami mégis közös volt ezekben a rítusokban, mindig az örök életbe vetett hit irányította kialakulásukat, alakította szertartásrendjüket. Az ember fél a haláltól, rettegi az elmúlás gondolatát. Az emberi elme nehezen tudja elfogadni, hogy nincs tovább. De mi is történik velünk a halál pillanatában? Nem tudjuk, csak hihetjük, hogy elkezdődik az örök élet.

A keresztény kultúrkörben a halál egyenesen ünneppé vált. A hívő ember a beérkezést, a beteljesülést ünnepli, azt, hogy a krisztusi ígéretnek megfelelően az elhalt visszaadja lelkét Teremtőjének, Krisztus halála is szükséges része volt az életének, anélkül nem valósult volna meg a megváltás a maga teljességében.

Az idő haladtával a mindenszentekből és a halottak napjából csak a szomorúság maradt meg, a tengernyi koszorú, virág és az október végi este sötétjében sejtelmes világot árasztó gyertyák imbolygó fénye.

Amint mindenszentekkor az egyház megemlékezik az első vértanúkról, akik életüket áldozták a tanításért, az emberek úgy emlékeznek meg halottjaikról. Nemesen és egyszerűen, megbékélve a megváltoztathatatlanban, hitben és az örök élet reményében.

A halottakra emlékezés hagyománya évszázadok óta töretlen. Bár szeretteinket akkor sem felejtjük el, amikor már testileg nem lehetnek velünk, kegyeletünket nem mindig van lehetőségünk leróni a sírjuk előtt évközben, ezért legalább ezt a napot szenteljük arra, hogy rájuk emlékezünk.
November elsején vásárolunk, készítünk koszorút, vásárolunk néhány szál virágot, és gyújtunk gyertyát szeretteink emlékére a sírjuknál. Hatalmas virágkompozíciókra nincs szükség, hiszen ez a nap nem a földi és az anyagi javakról szól, hanem a tiszteletről és a szeretetről, melyet elhunyt szeretteink iránt érzünk, és amely akkor sem halványul, ha már testben nem lehetnek velünk. Ezt a töretlen lángot jelképezi a mécses is, amelyet azok is meggyújtanak ezen a napon, akik otthonukban emlékeznek a halottakra.

S itt álljon azon sírfelirat, mely a legutóbb mélyen megérintett:

„Uram add, hogy zúgolódás nélkül mindent elfogadjunk, hogy ők nyugodjanak és mi megnyugodjunk!”

Vissza az előző oldalra

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom

Ugrás fel