LÖGY 2015

Az idei esztendőben nem adtunk be pályázatot.

IMG_7106.png

A jó példákat bemutató, példákat átadó gyakorlatok pályázat a "Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok pályázat 2008 évente  kerül kiírásra, az Európa Tanácl, a Belügyminisztérium, a Magyar Faluszövetség, a Magyar Önkormányzatok Szövetségével együtt, és amelyhez csatlakozott az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága, és a Miniszterelnökség is.

A döntőbe jutott 11 pályázó prezentációját nagy érdeklődéssel figyeltem, különös tekintettel a Garadna község Önkormányzatának prezentációját a " Közfoglalkoztatás és szociális szövetkezet együttműködésének jó gyakorlata garadna községben" címmel.

Amelyből kiviláglott, hogy a miénkkel szinte teljesen hasonló felépítésű egymásra épülő, egymást támogató segítő programot valósítanak meg a település, a település közösségének épülése, előrehaladásának, fejlődésének érdekében.

A prezentációk között fontos információkkal lettünk gazdagabbak a jövő évi közfoglalkoztatás, a Vidékfejlesztési programok önkormányzatokat érintő felhívásairól,a felzárkózás-politika főbb prioritásairól is.

Részletek a TÖOSZ honlapján itt:

Vissza az előző oldalra

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom

Ugrás fel