Holnap választunk

Vasárnap minél többen menjük el a szavazókörökbe.

voks

A megfelelő helyre tett egymást metsző vonalakkal válasszuk ki azokat a jelölteket, akik a következő öt esztendőben sikerre vihetik településünket, képviselhetik érdekeinket.

A tegnapi élő adásban történő bemutatkozásokat követően a személyes találkozásokon, minden alkalommal felteszik a választópolgárok a kérdést.

Nekem szegezik, kivel lehet konstruktívan együtt gondolkozni, tenni a közösségért, a faluért.

S erre csak azt tudom mondani, amit 4 évvel ezelőtt már egyszer leírtam. S az alábbi sorok ma is érvényesek.

Íme:

Szándékosan nem mondok neveket, csak elvárásokat, elveket.

Itt eszembe jut egy idézet:

Frank Crane amerikai református lelkész idézetét osztom meg Veletek, nekem nagyon tetszik:

„A vita nem mindenki számára jelenti ugyanazt. A kiművelt, higgadt elmék számára izgalmas játék, melynek célja az igazság feltárása, a kusza és fegyelmezetlen elmék számára csata, amit meg kell nyerni, még ha az igazság bele is pusztul.”

Olyan képviselőket válasszunk, akik a köz érdekeit helyezik a magánérdek elé.

Ez nagyon közhelyszerűen hangzik, de nagyon fontos,

Nem elég azt mondani, hogy nem jó, hanem tudni kell jobbító hatású javaslatokat megfogalmazni.

Én a korábbi munkáim során, azt szoktam meg és ezt képviselem a mai napig is, hogy a döntések megszületéséig van helye a vitának, érvek, ellenérvek ütköztetésének.

S ha felszáll a fehér füst, akkortól mindenkinek bele kell feszülnie a hámba s tenni azért, hogy az ügyet sikerre vigyük. Nincs helye az "én bezzeg megmondtam, én másként szavaztam"-nak.

Annak, viszont nagyon is helye van, ha mégis rossz útra tértünk, akkor közösen kielemezzük, hogy hol tévedtünk a döntés meghozatalában, miért nem a jó megoldás került az első helyre. Tanuljunk hibáinkból, hogy legközelebb ne kövessük el.

Két újabb idézet jut eszembe Theodore Roosevelt -től, de nem azért, mert előre magyarázni kívánnám a bizonyitványt,

"Csak az nem követ el hibát, aki nem csinál semmit." 

"Aki meg akar felelni vezető pozíciójának, annak elég értelmesnek kell lennie, hogy a feladatokat a megfelelő emberekre bízza - és elég önfegyelemmel kell rendelkeznie, hogy ne kontárkodjon bele a dolgukba."

Vissza az előző oldalra

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom

Ugrás fel