Erdélyi körutazás harmadik nap

Mára is maradt látnivaló bőven.

Madéfalva

Első megállónkon, Madéfalván a 200 székely vértanúnak emléket állító emlékműnél tisztelegtünk.

Madéfalva 2

A következő állomásunk Csíksomlyón a Kegytemplom parkolójában volt, s templom megtekintését követően a egy újabb templomnál, a Csíkszeredai Milleneum Katolikus templomnál tettünk egy rövid pihenőt.

Csíksomlyó 1

Csíksomlyó 3

Majd az erdélyi szimbólumokból, a székelykapukból több százat felvonultató településen Máréfalván álltunk meg és csodáltuk meg nevezetességeiket.

Máréfalva

Máréfalva 1

Máréfalva 2

Székelyudvarhely központjában rövid sétát tettünk, s az emlékezés parkjában fellelhető mellszobrokkal, illetve történelmi szerepükkel ismerkedtünk meg.

Székelyudvarhely 1

Székelyudvarhely 4

Farkaslakán, Tamási Áron síremlékénél fejet hajtva, megpihenve, s körültekintve, megállapíthattuk, hogy jelentősen átalakult a környezet.

Farkaslaka 1

Farkaslaka 2

A síremlék szomszédságát a korábbi árusok helyét, a Trianon emlékmű foglalta el.

Farkaslaka 3

Közel két órát töltöttünk el Korondon, megcsodálva a helyi kézművesek csodálatos termékeit.

Korond 4

Korond 5

S el kell mondanom az illúzióromboló felfedezésemet is, hogy a gyapjú termék egy részén megjelent a "Made in China" cimke is. brrrrrrrrr........

Korond

Szovátán tapasztaltam a korábbiakhoz képest legnagyobb fejlődést, fantasztikusan szépre sikeredett a Rózsák utcája.

Szováta

Szováta 1

Szováta 3

A napot a Borzonti Rubin panzióban, egy hangulatos vacsorával zártuk.

Borzont Rubin panzió

Borzont Rubin panzió 4

Borzont Rubin panzió 2

Vissza az előző oldalra

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom

Ugrás fel