Megemlékezés!

Életének 81. évében Kaposváron elhunyt Mudig István nyugalmazott Bankigazgató falunk szülötte.

emlékezzünk

Dolgos paraszt szülők gyermekeként, innen indult el pályája, a háború utáni nehéz időkben. A többre hivatottság ereje és legendás szorgalma vitte előre. Elvégezte az egyetemet és az ötvenes években a Somogy Megyei Tanács terv majd pénzügyi Osztályvezetője lett. Ezekben a beosztásokban sokszor segített falunknak is, és amit ma már kevesen tudunk, a Zrínyi M. utca gyors kiépítésében is. A forradalom után még csak néhány ház volt a Zrínyi utcában, de villanyvilágítás nélkül. Az Áramszolgáltató Vállalat nem vállalta a munkát és pénzünk sem volt elég. Kérésünkre elintézte, hogy az akkori Épületszerelő Vállalat, elvállalja a munkát, és jelentős pénzösszeget is biztosított. A fa oszlopokon megérkezett villany, új életminőséget jelentett és meggyorsította az utca gyors kiépítését. Csokonai és Ságvári utcák még tervezve sem voltak. Később bankigazgatóként is segített a hozzá fordulóknak. Nyugdíjazása után is dolgozott, aminek számtalanszor tanúja voltam.

Mudig István megérdemli, hogy megemlékezzünk Róla és falunk története is megőrizze emlékét.

Kedves Pista barátunk!                          Nyugodjál békében!

 

Torma János

Zrínyi utcai lakos

Vissza az előző oldalra

Hozzászólások (1 db)

Mudig István ifjabb

2014. 12. 23. 08:59

Valamikor még az ősszel tévedtem erre az oldalra.Most így karácsony felé valahogy ismét idevonzott valami. Jólestek a sorok, amelyek édesapámról íródtak.Köszönöm.

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom

Ugrás fel