Közel már három hete, hogy két külön telefonkészüléket használtam, nem kevés problémával teltek a napok.
Nem a két külön szolgáltatóval volt a problémám, hanem csak azzal a két használt, idestova 4 éves készülékkel, melyek révén tarthattam a kapcsolatot, kommunikálhattam.
S elnézését kérem mindazoknak, akik átmenetileg nem tudtak elérni, a technika volt a ludas a dologban.
A korábban használt két sim kártyával működő készüléket nagyon megszerettem, s a környezetemben többen, a jó tapasztalatom és a kipróbálást követően csatlakoztak ezen telefont használók táborába.
Én most pedig a negyedik ugyanazon, érintőképernyő meghibásodást követően, hűtlen lettem a márkához.
Igaz fejest ugrottam egy újba, egy olyan készülék kétkártyásítása révén, amely nem ezen oldaláról ismert.
Viszont az egyik legjobb okostelefonnak tartják, s alig várják az 5. generációjának a közelgő megjelenését.
Jelentem, már almás kivitelben is létezik a dual sim, és működik, csak el ne kiabáljam.
S ezt nem a reklám helyének szántam, csak szeretem, ha az infó, ami a munkámhoz elengedhetetlen, mindig a rendelkezésemre áll.
Hozzászólások
Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!