Pünkösd

Húsvéthoz kapcsolódva pünkösd is mozgóünnep, amely május 10-e és június 13-a közé esik.

pünkösdi rózsa

A húsvét utáni ötvenedik napon, idén június 12-én ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját.

Pünkösd a karácsony és a húsvét után a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. Az ószövetségi zsidó népnél eredetileg aratási hálaadó ünnep vagy az első zsenge ünnepe volt, majd a mózesi törvény emléknapja lett. Ezen a napon ülték meg annak emlékét, hogy az Isten szövetségre lépett népével, Mózes törvényt hirdetett, s nevezték „hetek ünnepének” is (hétszer hét pészah után).

A keresztény egyház születésnapját jelentő pünkösd történéseit megörökítő Újszövetség részletesen leírja, miként szállt le azon a napon a Jézus Krisztus által mennybemenetele előtt megígért Szentlélek a tanítványokra. A Szentlélek kiáradt az apostolokra, betöltötte őket megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével, hogy képessé váljanak Jézus Krisztus missziós parancsának teljesítésére, s ők különféle nyelveken kezdtek beszélni. Péter apostol prédikálásának hatására sokan megtértek, belőlük alakult meg az első keresztény gyülekezet, a jeruzsálemi ősegyház.

forrás: Nyelv és Tudomány

A csíksomlyói pünkösdi búcsú a székelyek legnagyobb ünnepe. Azonban csak időpontjával kötődik pünkösd ünnepéhez, valójában egy történelmi eseményhez kapcsolódik: 1567-ben János Zsigmond  unitárius hitre akarta kényszeríteni a hitükhöz ragaszkodó csíki székelyeket. A székelyek sikeresen megvédték vallásukat. Győzelmüket a somlyói Madonnának tulajdonítva minden év pünkösd szombatján megemlékeznek erről a győzelemről.

Vissza az előző oldalra

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom

Ugrás fel