Megrázó!

Gyakorló szülőként mindig megdöbbent, mikor egy gyermek értelmetlen halálóról hallok, olvasok.

Bár az előbb írt értelmetlen halál kfejezés is elgondolkodtat, van-e értelmes halálról értelme beszélni!?

Főleg azon esetek ráznak meg, érintenek mélyen, mikor a tudatmódosító szerek hosszabb, rövidebb hatásaként távozik egy családtak, vagy romlik meg az egészsége végérvényesen, s ne beszéljünk most a balesetekről.

Tegnap találkoztam egy anya rövid levélével, és a megrázó esemény kapcsán írt versével.

S annyira megérintett a vers, hogy most itt megosztom veletek, ha csak egy szülőben felkelti a kételyt a gyermeke viselkedésében és meg tudja állítani a folyamtot, már megérte.

Sajnos a szerzőjét nem ismerem, a vers végére csatolom a linket.

Marihuana

Írni kell! Valamit, verset, de pont róla?
Ki majdnem elvett tôlünk,
S belökött a porba.
Démonokat festett falra, földre,
S gyúrt kemény agyagba,
Hogy beköltöztethesse ôket
Elárvult agyadba.
Többé nem voltak éjszakák,
Nem vártad az estét,
Testedben cipelted démonjaid testét.
Elvesztél lenni, ki voltál.
Szép és tehetséges.
Csak álltunk megbénulva.
– Mindez lehetséges? –
Nemvolt több mosolyod,
Gitárodnak hangja.
Nem voltál semmi más,
Csak félelmeid rabja.
Egy reszketô kismadár,
Kinek nincsen többé szárnya.
Úgy repülne délre, de itt ragadt a sárba!
Mások szálltak tôle rózsaszín ködökbe.
Téged földre vágott, s itt hagyott örökre.
Nem bíztál senkiben, csak reszkettél, s féltél.
Bolyongtál szüntelen, egy vad világban éltél.
Néha arra vágytál, hogy nagyon szeressenek.
Aztán odavágtál.– Holnap temessenek! –
Ám valahol mélyen ott ragadt a remény!
Tudtad harcolnod kell,
Mely hosszú lesz, s kemény.
– Most ismét csend van benned!
A nyugtatók nyugalma.
Kórházi folyósok, szobád birodalma.
Ágyadnál a jövôd, biztató ígéret,
Melletted marad, el nem hagy téged!
Srácok, ne higgyétek, hogy jó dolog a mámor!
Van, kit földre tipor, s nem hoz ki a sárból.
A pillanat egy csaló,
Ellopja a Napot!
Százszor visszakéri, mit valaha is adott!