Advent második hete!

Advent a reményteli várakozás időszaka, a keresztény hitvilágban felkészülés Krisztus eljövetelére, Karácsonyra.

adventi koszorú

Az ünnepi időszakot már az V.-VI. században is megünnepelték, amikor az éjféli harangszó jelezte az advent kezdetét. Eredetileg 40 napos időszakot jelentett, a Gergely naptár bevezetése után azonban négy hétre rövidült.

Napról napra közelebb kerülünk Karácsonyhoz, ma meggyújtottuk, meggyújtjuk a második gyertyánkat a koszorún, álljunk meg egy pillanatra a hétköznapok forgatagában, s nézzünk önmagunkba.

Gondoljunk arra, hogy bennünk él az az erő, amivel felül írhatjuk ezen rontást hozó, önmagunkat már nem szolgáló érzéseinket, gondolatainkat.

Tartsunk önvizsgálatot, s életünk azon területein, ahol valami probléma van jelen, igyekezzünk megteremteni az egyensúlyt. Minden megnyilvánulásunkban és ténykedésünkben tartsuk be a mértékletességet.

Úgy gondolták elődeink, hogy az advent négy hetében próbatételként négy különböző tulajdonságot kell megerősítenünk magunkban.

Amelyek a következők:

igazságosság,

mértékletesség,

bátorság és

bölcsesség.

Advent második hete - Mértékletesség, megfontoltság hete

Az arkangyalok hatása gyengül. Az embernek kell felemelkednie az arkangyalok világába a mértékletesség erőinek segítségével.

Az ellenerők leginkább az étertestestünket környékezik meg. Olyan hajlamokat keresnek, amelyek a vágyak önző, mértéktelen megnövekedéséhez vezetnek.

Ezen a héten a mértékletesség az ember fegyvere.

Mértékletesnek kell lenni a táplálkozásban, a gondolkodásban, a beszédben.

Az ellenerők megpróbálnak a beszéden keresztül is megnyilvánulni.

Így jöhet létre:

a hazudozás,

a rágalmazás,

a durva beszéd és

a haszontalan fecsegés.

Nagyon ajánlatos ezen a héten többszöri szóböjtöt tartani!

Ki kell terjeszteni a tudatosságot a beszédre is. Így születik a megfontoltság erénye.

Ilyenkor az ember először gondolkodik, s csak aztán beszél.

A második gyertya meggyújtásával, fényt gyújtottunk bennünk is, a megvilágosulás fényét, ami elvezet önmagunkhoz, ahol béke és szeretet lakozik.

Vissza az előző oldalra

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom

Ugrás fel