Tegnap családom tagjaival együtt Kenyeriben osztálytalálkozón voltunk.
Úgy vettem részt a várva-várt találkozón, hogy 32 éve nem láttuk egymást, nem találkoztunk.
A közösségi oldalakon történő megjelenésemnek és az elindult blogomnak köszönhető, hogy fel tudtuk venni a kapcsolatot.
Beigazolódtak félelmeim, hogy az osztálytársaim közül kit, kiket fogok megismerni ennyi év után.
Hát nem volt könnyű, a nevekkel igencsak hadilábon álltam.
A felismerésben elsősorban a tekintetek segítettek sokat.
Nagyon jó érzés volt együtt lenni.
Az utóbbi időben még ilyen jól, felszabadultan még nem éreztem magam.
Rengeteg kérdésünk volt egymáshoz. S természetesen az emlékek, anekdóták.
S ahogy mélyültünk el az együtt töltött szép négy év elemzésével, mind több és több emlékkép jött elő.
Fantasztikus estét töltöttünk el.
Köszönöm mindenkinek.
Úgy voltunk együtt, mintha csak a szomszédból mentünk volna át egy kerti piknikre.
A legnehezebb volt az elköszönés, de megkönnyítette az elválást a tudat, hogy már a távolság, a kapcsolat a mai technika adta lehetőségekkel áthidalható, könnyebben tartható.
Köszönöm mindannyiótoknak a fantasztikus estét.
Hozzászólások (2 db)
Ruisz Tiborné
2010. 10. 05. 22:12
És majdnem elfelejtettem: gratulálok az újraválasztásodhoz :-)
Ruisz Tiborné
2010. 10. 05. 22:08
Hasonlóképpen éreztem én is.
Fantasztikus élmény volt.
Remélem még meg tudjuk ismételni.
Jó volt újra látni a régi osztálytársakat