pályázat címkével megjelölt bejegyzések (17 találat)

Beneveztünk az "Év honlapja" pályázatra

Új külsőt kapott a település honlapja, több mint egy éve kezdődtek el az előkészületek.

Az év honlapja

» Tovább

Közlemény

A no komment bejegyzésem nem volt egyértelmű.

A képviselőtestület döntése nyomán tett ügyészségi feljelentéssel kapcsolatban, az Ügyészség által megbízott Vám és Pénzügyőrség Dél-Dunántúli Regionális Nyomozó Hivatala folytatta le a vizsgálatot gazdasági bűncselekmény, nevezetesen jogosulatlan gazdasági előny megszerzés bűntett gyanúja ügyében ismeretlen tettes ellen.

» Tovább

"Főtér" éjszaka profin fotózva

Mindig is tudtam, hogy nem mindegy ki nyúl hozzá egy témához. Péntek este lefotóztam éjszaki világításban a teret, s úgy gondoltam, hogy jól sikerültek a képek.

tisztítóakna ÉK

» Tovább

"Főtér" avató

Ma délelőtt ünnepélyes keretk között felavattuk a településünk eddigi legnagyobb beruházását, a Faluköpontot, Kaposfő "Főterét"".

Gelencsér Attila köszöntője

» Tovább

Felgyorsultak az események vízrendezés ügyben!

A belterületi vízrendezés nyertes pályázatunkhoz megérkezetek a szerződéskötéshez szükséges segéd dokumentumok.

Lépésről, lépésre haladva egyre közelebb kerülünk a régi problémák megoldásához, s ezzel az önkormányzati tulajdonban lévő árokrendszer teljes rekonstrukciójához.

» Tovább

Támogató döntés!

A belterületi vízrendezést szolgáló pályázatunk támogató döntéséről megkaptam az elektronikus értesítést.

Ezt a jó hírt a részletek ismertetése nélkül is meg kellett osztanom Veletek.

» Tovább

El ne kiabáljam!

A Kaposfő község bel- és külterületi vízrendezése címen beadott pályázatunk az NFÜ elektronikus felülete szerint "Bizottsági döntés - támogató" státuszba került.

Érdeklődve várom a tájékoztató levelet.

» Tovább

Hurrá! Jogosultak vagyunk!

A TÁMOP-513-as közösségfejlesztő programsorozatot nyújtó pályázatunk az NFÜ elektromos felületének tájékoztatása szerin:

Iktatószám: K-2010-TÁMOP-5.1.3-09/2

» Tovább

Bödő-ház

A 2009. december 21.-én benyújtott pályázatunkra a mai napon megkaptuk a befogadó nyilatkozatot.

Egy lépéssel közelebb kerültünk az épület rendbe tétételéhez, melyet már olyan sokszor, s annyian elterveztünk.

» Tovább

Helyszíni ellenőrzés

Ma községünkben a Magyar Államkincstár és a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft munkatársai helyszíni ellenőrzést tartottak a Dózsa Gy. utca út, és járdafelújítás beruházás támogatási szerződésében foglaltak teljesítésére vonatkozóan.

A helyszíni szemle alapján községünk a támogatási összegek lehívására jogosult.

» Tovább

Oldalak száma: