Grossglockner

Két éve már voltunk fent a hegyen, de akkor nem voltunk felkészülve az ott uralkodó viszonyokra. Igaz akkor szikrázó napsütés fogadott bennünket végig az úton, s úgy is voltunk öltözve, s vissza kellett fordulnunk a gleccser túráról a második gyalog alagút után.

kilátó

Most felkészültebbek voltunk, de erre azért mégsem számítottunk.

Felfelé haladva tapasztaltuk, hogy friss hó esett, melyet nemrég takarítottak el, s fennt a gleccser közelében viharos széllel kísért hóesés is fogadott bennünket.

Behavazva

A gyalogösvényen a kisebb oldalági gleccserig, gleccsertóig 2600 méterig jutottunk, mikor az időjárás igazán zordra fordult és visszafordultunk.

Rengeteg mormotával találkoztunk. Sok fotót készítettem róluk.

mormota

Most egy másik arcát ismertük meg a hegynek, elkelt a meleg ruha. Eszembe jutott, mikor csütörtökön a fiamnak néztünk ruhát, hogy viccelődtem " kellene az eladótól kérni sálat, sapkát, kesztyűt", s mikor megkérdezné, hogy hová készülünk, azt mondanám, természetesen nyaralni.

Akkor Kaposváron ez viccesnek tűnt, bár láttam az előrejelzést, de most itt hasznos lett volna.

Igaz beöltöztünk, én nem is fáztam, fáztunk, felfelé rendesen ki is melegedtem, de a metsző szél és a gleccsertónál megeredő hó azért próbára tette a fedetlen bőrünket.

Ma is kellemesen elfáradtunk, levezetésképpen Raurisba visszatérbe egy kis röpke települési sétát tettünk még vacsora előtt.

P1470085.JPG

P1470075.JPG

Hotel Sonnhof

Vacsora után fallabdáztunk, szaunáztunk, úsztunk, ugyanis még volt egy kis mozgási energiánk.

Jaj, de mi lesz majd holnap reggel?

Vissza az előző oldalra

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom

Ugrás fel