Gazdasági programom

SZÁMÍTHATUNK EGYMÁSRA!

Sztányi_Tibor_portré_5.jpg

Hiszem, hogy a polgármesterség nem pozíció,

hanem szolgálat a településért, annak közösségéért.

 

Tisztelt Kaposfőiek,

Kedves Választópolgárok, Barátaim...!

 

A 2014. évi választási eljárás végéhez közeledve vállalásomnak megfelelően tájékoztatom Önöket, Benneteket,

POLGÁRMESTERKÉNT,

mely feladatok folytatásában, elkezdésében és végig-vitelében látom településünk fenntartásának és fejlesztésének teendőit és lehetőségeit.

A mögöttem lévő ciklusokban elvégzett feladatokról részletesen beszámoltam az október elején megjelent tájékoztatóban. Polgármesteri munkám folytatásakor továbbra is fontos az eddigi értékekre való támaszkodás, a közös gondolkodás. Programomat is ennek értelmében fogalmaztam meg és osztom meg Önökkel, Veletek.

Bizalmukkal polgármesteri szolgálatom folyatásakor az alábbi célok megvalósítását kívánom szolgálni.

 

1. A rezsicsökkentés keretében a lakossági terhek csökkentése

2. Legyen élhető, tetszetős, családbarát a településünk, ügyeinket tudjuk helyben intézni

3. Önkormányzati vagyonunk gyarapodjék

4. Lakosságunk jóléte fokozódjék, legyen munka-jövedelem lehetőség

5. Lakosaink tudjanak helyben szórakozni, fiataljainkat vonzza az itt maradás lehetősége

6. Vállalkozásaink megelégedéssel működjenek

7. Kaposfő hírnevének, elismertségének növelése

 

 

TEVÉKENYSÉGJAVASLATOK a Rezsicsökkentés szellemében

 

A fenti célok elérése az alábbiakkal oldható meg:

 

Energiatakarékosságot biztosító beruházások előkészítése

  • a település energiköltségének jelentős csökkentését készítettük elő, nyújtottuk be, mely azért szükséges, hogy a település üzemeltetése, rezsije kevesebb legyen
  • ezt folytatni, bővíteni kell

Energiatakarékos megoldások alkalmazása

  • A rezsicsökkentést tovább kell folytani, ami feltétele a lakossági adóterhek csökkentésének.
  • Közvilágítás
    • A meglévő rendszer energiatakarékos, LED-es fejlesztésére megkezdődtek az előkészítések, mely révén 70 %-os megtakarítás is elérhető. Egyes sötétebb utcarészeken a közbiztonság javítása érdekében új lámpatestek felszerelésére kell sort keríteni.

 

Intézmények fűtése, világítása

  • Összetett feladatként a környezetünk terhelése mellett, a költségek csökkentését is szolgálják a tervezett fejlesztések. Korszerű energiatakarékos megújuló energiákat használó fűtési, elektromos energiát termelő és felhasználó eszközök további beszerzését folytatni kell.

A szennyvízelvezetés és kezelés megoldása

  • Az elmúlt években a szennyvízelhelyezés és elvezetés kérdésében külső forrást nem sikerült szereznünk.
  • A szennyvízkezelés megoldása fontos, mindenki az első helyen említi és alapvető feltételnek tekinti. Szerintem is fontos. Ezt meg kell valósítani.
  • Több megoldás is létezik.
  • Ezzel a kérdésben az elmúlt időszakban sorozatos tárgyalásokat folytattam szakmai és pénzügyi szakemberekkel, működő telepeket tekintettem meg
  • A megoldásnál figyelembe kell venni a lakosság teherviselő-képességét.

A szennyvízcsatorna kiépítéséig a megfelelő szolgáltató (szippantó) biztosítása

  • vegyük Önkormányzati kézbe a szolgáltatást
  • kész tervekkel rendelkezünk saját, természetközeli szennyvíztelep létesítésére
  • bízom benne, hogy az új testület az Önök véleményének szolgálatára jóváhagyja a szippantóautó beszerzését

 

Ivóvíz probléma megoldása

  • Jelenleg mind mennyiségi, mind minőségi problémáink vannak. A működtető, a DRV ZRt., a kutak állapotfelmérését elvégezte, melyek azonnali beavatkozást sürgetnek. Szakemberek bevonásával a megoldások és a források felkutatása, döntés előkészítés folyik.

Helyi foglalkoztatás növelése

  • vállalkozásbarát környezet kialakítása
  • az önkormányzati vállalkozás (Szociális Szövetkezet) tevékenységi körének bővítése
  • segély helyett értékteremtő munka biztosítása
  • új szolgáltatások bevezetése

Új 3 csoportos Óvoda és Bölcsöde építése

  • a tervek rendelkezésre állank, a forrás nevesített

 

Pósteleki villamosítás beindítása

  • Az igények felmérése megtörtént, jelenleg a műszaki változatok kidolgozása, s tervezés van folyamatban.
  • a legkedvezőbb nyomvonal kiválasztásra került

 

Bödő-ház berendezése

  • A felújított épület berendezése elkezdődött, a feladat elvégzésére van felelős személy
  • S végre mindenki fel tudja ajánlani a használati tárgyait egy helyi kiállítás létrhozására.

 

Utak, járdák, buszvárók felújítása, létesítése, építése

  • Még tél beállta előtt megépítjük a hiányzó buszvárókat
  • Új járdák építését kezdtük meg
  • Utak, utcák pormentesítését a tél beállta előtt megkezdjük

 

Kulturális rendezvények tartása 2014-2019-ben

  • a helyi igényeknek megfelelően.

 

A járdák és a kerékpárutak felújítása

  • Az elmúlt évek települések közti összefogása révén a Kaposvár-Böhönye-Nagyatád szakaszt sikerült az országos kerékpárút hálózat részévé tenni, amely a 2014-2020-as megyei tervezésben kiemelten nevesített.
  • a külterületi utak vízelvezetésére, járhatóvá tételére és folyamatos karbantartására is forrást kell biztosítani

 

Köz- és közlekedésbiztonság

  • A térfigyelő kamerák a további rendszerbővítés előtt állnak
    • Fontos a rendőrséggel és polgárőrséggel az együttműködés továbbfejlesztése, a rendőri jelenlét sűrítése.

A közigazgatás

 

A felálló testületeknek, (Közös Hivatal) az egyik első intézkedése kell, hogy legyen, a szolgáltató jelleg továbbfejlesztése, átalakítása.

Az új testületnek majd lesz 60 napja, hogy döntsön abban, hogy a jelenlegi együttműködésben, vagy új szövetségben működtesse a Hivatalt.

A 2014-2020. évi gazdasági programban a fejlesztési feladatok időszerűek, megvalósításukra reális esélyt látok. Végrehajtásuk a program időszakában - éves költségvetések összeállításakor kialakított rangsorolással, külső források bevonásával, lakossági összefogással - biztosítható.

A következő testületre több mint 4500 millió Ft fejlesztés, beruházás lehetőségét hagytuk.

Bírálati szakaszban van 9 pályázatunk, mely révén 695 millió Ft összegű fejlesztés válhat megvalósíthatóvá, ezek között szerepel az Orvosi-Védőnői rendelő, a Sportcsarnok és Iskola felújítása, Polgármesteri Hivatal energetikai megújítása és a Község energiafelhasználásának egyharmadát megtermelő energiamező kialakítása.

 

Polgármesteri programom megvalósításához az alábbiakra van szükség:

 

-       Polgármesterré választásomhoz kapjam meg az Önök bizalmát

-       A Képviselőtestület hagyja jóvá a gazdasági programomat

-       A Hivatal szolgálja annak megvalósítását,

-       A szakmai stáb gondoskodjon a megfelelő források eléréséről, szabályszerű felhasználásáról, az összehangolt fejlesztésről

 

TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁROK!

 

Programomban összefoglaltam mindazt a tevékenységsort, melyet már végzünk, melynek elkezdését fontosnak tartom, tartjuk.

 

Kérem Önöket, hogy éljünk választópolgári kötelezettségünkkel.

 

 

2014.OKTÓBER 12-ÉN, MENJÜNK EL SZAVAZNI!

 

 

Szavazatukkal adják felhatalmazásukat polgármesteri szolgálatom folytatására, válasszuk meg a program megvalósítását segíteni tudó és akaró települési képviselőket, járuljunk hozzá a megyei közgyűlés felállításához.

Csak együtt sikerülhet!

 

Az elmúlt években olyan folyamatok indultak el, melyek megteremtik a lehetőségét a folyamatos fejlődésnek. Ezek az eredmények évek alatt annak voltak köszönhetők, hogy a Képviselő-testület nagy része elkötelezett a település felé, nem pedig az egyéni érdekeit képviselte. Azt akarjuk ugyanakkor, hogy

 

Kaposfő ne álljon meg félúton…

 

A szavazófülkében a választások napján, október 12-én 6.00-tól, 19.00- óráig a Polgármesteri Hivatal (Kossuth L. u. 221.), valamint a Takarékszövetkezet mögötti klubhelyiség (Kossuth L. u. 163.), illetve a nemzetiségi szavazókör esetében a Kultúrházi helyszíneken nyilváníthatjuk ki az akaratunkat, minél többen tegyük ezt!

 

KÖSZÖNÖM BIZALMUKAT!

 

Sztányi Tibor

polgármester jelölt

 

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom