Bemutatkozás!

szerveződik a polgármester és képviselőjelöltek bemutatkozása

szervezés alatt az élő egyenes adásban történő közvetítés a helyi információs csatornán

Hozzászólások (1 db)

Beküldte: Szegedi Erika Beküldve: 2010. 09. 23. 23:44

Tiszelt Sztányi úr!

Most tudtam meg, hogy ez a Kristóf Csaba nevű szégyen polgármestenek akar elindulni Kapsfőn. Kevés ilyen aljadék embert hordott a föld a hátán, egy kis ízelítő ebből, javaslom olvassa el, mert tanulságos, hogyan akarta ez a szerencsétlen a Civil Mozgalamt akadályozni, miután el lett hajtva - mivel csak szája volt, de élősködő módjára ő vzeteő akart lenni, amit nem kívánt senki.

Egy sajnálatos történet végére...
2010.01.31.

Kedves Barátaim, Civilek, Csapattársak!

Most utoljára fogok ilyesmiről írni, mert nem esik jól, ezért sem tettem ezt eddig.
Nem esik jól, már csak azért sem, mert egy olyan embertől – és néhány hirtelen összeverbuvált, részben sértődött, részben pedig naiv embertől – kaptam az eddigi legdurvább támadást, aki már egyszer csúnyán hátba szúrt, és férfiemberhez nem méltó módon mégis a bocsánatomért könyörgött. Megtettem, bár fenntartásokkal, és lám nagy hiba volt…
Ennek az újabb akciónak az időzítése sem a véletlen műve volt, gondolom sejtitek…

Először is olvassátok el azt, amit ma délután küldtem a megyei vezetőknek.

A megyei vezetőknek írt levél:

Kedves megyei vezető, kedves CM csapattárs!

Mint Erki István és Kristóf Csaba körleveléből tájékozódhattál, bizonyos személyek bizalmatlansággal élnek a személyem és az irodában dolgozókkal szemben.
Mint megtudtam, a levél aláírói között vannak olyanok, akik nem tudták milyen tartalmú levél alá írják oda a nevüket sk. megjegyzéssel.

A CM-esek közül a mai napon Nyíregyházán meglepetésszerűen megjelent: Banya, Erki István és felesége, valamint Miskó József, Czigány Tibor, Kovács János, valamint a mozgalom egy önzetlen támogatója. Céljuk az volt, hogy bebizonyítsák a támogató személy számára, hogy a CM nem működik.
Mivel ők a 19 megye képviselői nevében foglaltak állást, kérlek benneteket, hogy az alábbi kérdésekre adjatok választ:

1. Tapasztaltátok-e, hogy a CM-től tömegesen fordulnak el az emberek?
2. Alkalmasnak tartotok-e engem arra, hogy sikeres választási szereplés felé vigyem a Civil Mozgalmat?
3. Elfogadható-e számotokra az a listaállítási elv, hogy nem előre rögzítjük a listára kerülő személyeket, hanem a cédulagyűjtés után, az elvégzett munka tudatában állítunk fel sorrendet?
4. Munkátokkal segíteni kívánjátok-e a Civil Mozgalom 2010 országgyűlési választási kampányát?
5. És végül mi a véleményetek azokról az emberekről, akik ilyen eseményeket gerjesztenek?

Kérem, hogy a kérdésekre rövid, akár IGEN – NEM válaszokat adjatok.

Bízom benne, hogy hétfőtől arra tudunk figyelni, ami valóban fontos mindannyiunk számára: A jelöltekre és a cédulagyűjtés megszervezésére.

És még valami: a mai beszélgetés végére ott volt még egy ember, a férjem, aki ezidáig a legtöbbet tette, hogy idáig eljussunk. Aki ötletének köszönhetően az elmúlt 2 napban az iwiwen hónapok óta pangó és 102 fővel rendelkező Civil Mozgalom klub a jelen állás szerint 1549-es taglétszámra nőtt. (Ennyit a tömeges elvándorlásról)
Azt mondanom sem kell, hogy a fent említett embereknek a szemében ő volt a legnagyobb szálka…
Baráti üdvözlettel: Seres Mária
2010. január 31.

Azóta szinte minden megyei vezetőtől megkaptam a megerősítő választ. Gondolom sejtitek, elég egyértelmű…

Én őszintén sajnáltam, hogy a legnagyobb munka közepette ennyi időt töltünk meddő vitával – aminek a végén még „pofánvágásról” is szó volt, természetesen nem a mi részünkről… Ennyit róluk.
Sajnos nem tudok attól elvonatkoztatni, ami az egész mögött húzódik. És nem akarok igazodni olyan emberekhez, akik mások megtévesztésével tudatosan ártó folyamatokat gerjesztenek. Sem most, a jövőben pedig méginkább nem.

Csak egyvalamivel nem számoltak, hogy itt nem ők, hanem Ti, több ezer és több tízezer ember írják a forgatókönyveket és valósítják meg az immár visszafordíthatatlan eseményeket. Mert bármilyen ármánykodással, hazugsággal, félinformációkkal, csúsztatással vagy manipulálással is próbálkoznak, a Civil Mozgalmat már nem tudják megállítani, mert ez nem egy egyszerű párt, hanem egy társadalmi igény és szükségszerűség által életre hívott mozgalom, amely ebből következően csak épül, növekszik – és nem rombol, ahogyan ezt ők tették.

Mindenkinek el kell dönteni, ki illetve kik a fontosabbak: a sértett látszat-segítők, vagy az a tömeg, azok az emberek, akik hisznek valamiben, és a siker érdekében a munkára koncentrálnak.
Szomorú pedig azért vagyok, mert mindannyiunk lendületét megtörik – de az is lehet, hogy ez inkább erőt ad...

Úgy gondolom, az itt leírtak alapján mindenki el tudja majd dönteni, ki az, aki valamit csinál, és ki az, aki csak úgy tesz, sőt inkább akadályoz.
Zárásként egy rövid részletet abból a 2009. november 24-én készült, Kristóf Csaba nevével fémjelzett írásból, amiről eddig senkinek se szóltam. (Kristóf Csaba jól tudja, mit és hogyan kell csinálni, egykori fideszes vezetőként ennyit sikerült elsajátítania.)

Többet és mást már nem kívánok ehhez hozzáfűzni, pedig lenne még mit mondanom, de nem szerettem volna soha, hogy ilyesmivel foglalkozzunk, ezért inkább mindent magamra vállaltam eddig is. Nem akartam, hogy ti is szembesüljetek azzal, hogy milyen és mennyi mocsoksággal kell megküzdenem hétről-hétre, csak azért, mert mertem vállalni valami olyasmit – ráadásul nőként –, amit eddig még senki:
AZ IGAZSÁGÉRT VALÓ KÜZDELMET, ALKUK ÉS KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜL...

És ebben a hazugok már soha nem fognak megakadályozni!

Kedves Barátaim, Civilek és Csapattársak!
Most sem rajtam múlott, hogy ne éreztessem veletek, milyen mérhetetlenül aljas és gonosz a politika és azok, akik ennek az aljas rendszernek a szolgálatába állnak. Mások provokálták ezt, mert azt gondolták, ezzel valamit elérhetnek. Azt gondolták, hogy én is olyan vagyok mint ők, és biztosan sikerül majd valami kellemetlen vagy terhelő dolgot kihozni ebből a gusztustalan akcióból.

Azt gondolom, amit alább olvashattok elég lesz ahhoz, hogy megértsetek a lényeget. Nincsenek véletlenek...
Innentől rajtatok, rajtunk a sor, mert hamarosan választhatunk!
Döntsetek. Ti kit választanátok?

Részlet a 2009. november 24-én készült, Kristóf Csaba által készített írásból:

Megoldási lehetőségek

Új párt bejegyzése Civil Magyarországért Mozgalom néven.
– időhiány miatt elvetve
Egy már létező 10 tagú kispárt megkeresése, tagcsere, és névcsere után Civil Magyarországért Mozgalomként való befuttatása a médiában. Seres Mária gyakori és pozitív emlegetésével az emberek rövid idő alatt összemosnák a jelenlegi CM-mel. Egy idő után talán még maga SM is ideállna.


Utóirat a történtek végére:

csak azért, hogy nyilvánvaló legyen minden, ki hogyan áll a másikhoz, ki mit és hogyan mond, ide másolom azt a levelet is, amit a ma Nyíregyházára látogató „jóakaróinknak” küldtem el:

Kedves "jószándékú ellenzékem"!

Akinek már volt párttal dolga, az tudja, hogy zajlanak ott a dolgok.
Azt, hogy mi szép csendben, sok okos emberrel, lelkes aktivista hálózattal és sok nővel bevonulunk a parlamentbe, sem a parlamenti pártok, sem az oda törekvők nem nézik jó szemmel. Tehát: tesznek ellene. Ki így, ki úgy. Én ezt folyamatosan érzem, több hónapja, de nem szokásom a panaszkodás.
Most házon belül készülődik valami, de tudnotok kell: ez nem belülről indul! (még ha úgy is van feltüntetve)

Lehet, hogy ezzel lehet megtörni a velünk kapcsolatos média-csendet?!
Nekem nincs takargatni valóm - állok elébe a keresztkérdéseknek. Akár Ti teszitek fel, akár a sajtó.
Háromszor jártam körbe az országot, és közel 200 sajtótájékoztatót tartottam. Szerintetek így viselkedik, aki titkolózik bármiről is?

Nem tudom, hogyan zárul ez a mostani “eset”. Nekem nincs jövőbe látó képességem – mint köztetek egy-két “ezoterikus” személynek. Mindenesetre szeretném ha tudnátok: én elszámolással nem nektek tartozom, hanem a négy gyerekemnek. És amit teszek, azt önző módon elsősorban értük csinálom.

És Ti sem nekem tartoztok elszámolással, hanem a gyerekeiteknek és unokáitoknak.
Ha láttok az enyémnél követhetőbb példát, nosza, segítsétek őt, őket. Szabad az út!
De kérlek, hogy engem ne gátoljatok.

Seres Mária

Ja igen, azóta pártot is alapított, látom így indul. Mit gondol kikkel?

Társadalmi szervezetek részletes adatai
Szervezet neve
Magyarország Megújulásáért
Szervezet székhelye (irsz)
7523
Szervezet székhelye (település)
Kaposfő
Szervezet székhelye (utca, hsz)
Kossuth Lajos utca 66.
Képviselő(k)
alelnök Czigány Tibor, alelnök Erki István, elnök Kristóf Csaba
Típus
Társadalmi szervezet
Cél szerinti besorolás
politikai tevékenység
Cél leírása
A párt elsődleges célja, hogy a közhatalom gyakorlásában való részvétel útján minél szélesebb körben érvényre juttassa az Alapító Okiratban, és a jelen dokumentumban rögzített elveket és értékeket.
Állapot
Bejegyzett
Megyei nyilvántartási szám
3852 / 2010
Országos nyilvántartásbeli azonosító
2214 / 2010
Eljárt bíróság neve
Somogy Megyei Bíróság
Határozat száma
60090 / 2010 . 3/I
Jogerőre emelkedés dátuma
2010. 08. 18.


--------------------------------------------------------------------------------

Ez a fickó egy gusztustalan féreg, de gondolom ezt ön is tudja. Ha nem, itt az ideje, és adja ezt tovább a falubélieknek ne hogy bedőljenek ennek a féregnek.

Üdvözlettel: Szegedi Erika

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom