Az első külföldi út tapasztalatai

Külföldre utaztunk az egy hónapja átvett elektromos autónkkal.

szép helyen töltöttünk másodjára

Többen furcsán néztenk ránk, hogy ilyen kevés tapasztalat birtokában, hosszú és egyben több országot érintő utazásra merünk vállalkozni. Most is tapasztaltam azt a megítélést, ami az elektromobilitást jellemzi, hogy az elektromos, a tisztán elektromos autó nem való a városon kívüli közlekedésre.

Nézzük a tapasztalatokat.

Kaposfőről Szlovénián, Ausztrián (Gráz-Salzburg érintésével) át elsősorban autópályán utaztunk ki Németországba, Münchenbe. Mindenhol a megengedett sebességhatárokat betartva közlekedtünk.

indulás előtt

Úgy terveztük, hogy az úton kétszer töltünk, az útra csak vizet tettünk be az autóba, semminemű élelmiszerrel nem tankoltunk fel. Úgy terveztük, hogy a töltések alkalmával a folyó ügyek elintézése mellett egy-egy finom kávét elfogyasztunk a közeli shopban, étteremben, s a második alkalommal a töltő mellett lévő étteremben megebédelünk.

Így is történt.

Mindkétszeri megállást Ionity töltőszigeten terveztük megtenni, az első Gráz mellett, a második pedig Sacburghoz közel. S így is tettünk.

Kaposfőről teljesen feltöltött akkumulátorral,384 km-es hatótávot prognosztizáló tippelőórával, december 5.én 7 óra 5 perckor indultunk

az első töltés

Ionity oszlopon töltés

Az első külföldi töltésem

A töltések indítását a Plugsurfing RFID kulccsal indítottam minden esetben az Ionity oszlopokon.

rfid kulcsok

Az első töltőállomásra (ÖMV töltőállomás) december 5-én 10 óra 10 perckor érkeztünk 259 km-t megtéve, 35 km hatótávval, 12 %-os akkutöltöttséggel. Az autó 2 óra 58 perces üzemidőt számolt. Az autó szerint az eddigi átlagfogyasztásunk 20.7 kWh/100km volt.

az első töltéshez megérkezve

az első töltés indítása Ausztriában

az első töltés kész Ionity oszlop

11 óra 14 perckor indultunk tovább miután elvégeztük folyó dolgainkat és egy-egy finom capuccinót és szendvicset elfogyasztottunk az ÖMV Shopban. Induláskor 85 %-os akkumulátor töltöttség mellett a tippelőóra 313 km hatótávot jelzett ki.

Indulás az első töltés után

A második töltőpontra (omv tankstelle golling an der salzach) 14 óra 11 perckor érkeztünk, 500 km megtétele után, 20 % akkutöltöttséggel, 67 km hatótávval, 5 óra 55 perces menetidővel.

megérkezve a második töltőpontra

Indul a 2. töltés

A második külföldi töltésem

feltöltés kész (oszlop adatai)

rácsatlakozva a töltőoszlopra

15 óra 28 perckor indultunk tovább 93 %-ra töltött akksival, 351 km-re jósolt hatótávval.

továbbindulás előtt

17 órakor érkeztünk meg a célállomásunkra, München külvárosába, 653 km futással, 7 óra 27 perc menetidővel, 176 km hatótáv maradvánnyal, 19,2 kWh/100 km átlagfogyasztással.

Megérkeztünk

folytatás következik..........

Vissza az előző oldalra

Hozzászólások (2 db)

tibor

2020. 03. 01. 08:17

Ny Európai országbeli címre kell kérni

Péter

2020. 03. 01. 00:48

Érdeklődnék, hogy Shell Recharge RFID kulcsot hogyan lehet beszerezni, mert az alkalmazáson keresztül Magyarországra nem lehet rendelni.

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom

Ugrás fel