Nyári diákmunka 2014

A tavalyi sikeres 20 diákot foglalkoztató programunk hatására, már idén is sokat kerestek meg, hogy idén is szeretnének nyári munkát vállalni.

smilie

A Nemzetgazdasági Minisztérium a Nemzeti Munkaügyi Hivatal koordinálása mellett a kormányhivatalok munkaügyi központjai és a járási hivatalok járási munkaügyi kirendeltségei megvalósításával„A nyári diákmunka elősegítése 2014” elnevezéssel munkaerő-piaci programot indul.

A foglalkoztatás előfeltétele, hogy a nappali tagozatos diák közvetítést kérőként a lakó,- vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal járási munkaügyi kirendeltségen nyilvántartásba vetesse magát. Ehhez személyes okmányaival, valamint érvényes diákigazolványával, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonáskor kiadott iskolalátogatási igazolásával kell - szintén a munkaviszony kezdete előtt - a járási hivatal járási munkaügyi kirendeltségre befáradnia annak érdekében, hogy a programba vonásának előfeltételét jelentő regisztrációja megtörténhessen.

A fentiek alapján mindazok akik településünkön szeretnének a nyári szünidőben dolgozni első lépésként regisztrálják magukat, majd azt követően jelentkezzenek a Polgármesteri Hivatal START Irodájában.

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom