Megköszönöm mindenkinek !

Köszönöm minden munkatársamnak és kaposfői segítőknek, akik az elmúlt két napban segítettek a településünkön rekedtek ellátásában!

Indlásra várva

Polármesterségem alatt ez volt az első eset, amikor katasztrófa helyzetben kellett a bajba jutott embereknek segítséget nyújtani.

Segítők nélkül ezt nem tudtam volna megcsinálni. Sokan ajánlották fel a segítségüket. Nem szeretném most felsorolni, mert hátha kihagynék valakit, s ezt nem szeretném.

Folyamatosan érkeznek a köszönő üzenetek, s ekkor elfátyolosodik a szemem.

Ezekért a pillanatokért érdemes dolgozni, de amikor az ember teszi a dolgát nem ez jár az eszében, csak az hogy mit tudok segíteni.

Bár volt akinek a legnagyobb gondja az volt, hogy a kukákat miért nem ürítették ki!

Álljon itt néhány köszönő sor, azért , hogy azokhoz is eljusson akik idejüket, energiájukat nem kímélve segítettek a várakozást nélkülözés mentessé tenni.

 

Tisztelt Polgármester Úr!

Feleségemmel  és két gyermekemmel együtt hálás szívvel mondunk köszönetet Önnek és munkatársainak azért a kitartó , áldozatos munkáért, mellyel  gondoskodtak a községükben rekedt utazók ellátásáról.
Figyelmességükkel, mindenre kiterjedő gondoskodásukkal sikerült a kényszerű várakozás hosszú óráit megszépíteni, példát mutattak gyermekeim számára az önzetlen segítségnyújtásból, emberségből.
További munkájukhoz jó egészséget, hasonló kitartást kívánok,  és még nagyon sokszor érezhessék az eredményes munka örömét.

név és cím

(Mi 16 órára épségben hazaértünk, kívánom az ott maradtaknak is a minél előbbi szerencsés hazatérést, Önöknek pedig a jól végzett munka utáni  pihenést.)

 

Tisztelt Polgármester Úr!
Hála és köszönet Önnek, munkatársainak , helyi vállalkozóknak és mindenkinek aki segített ellátni a kényszerből itt rekedt Honfitársainkat. Emberségből és segítségnyújtásból jelesre vizsgáztak!!!!!

 

"Minden tisztelet és elismerés megilleti azokat a Kaposfői embereket akik összefogtak és segítettek a nehéz helyzetbe került Honfitársainkon, élükön Sztányi Tibor polgármester Úrral!"

 

Tisztelt POLGÁRMESTER-úr!

E-hónap 14.-én Este 20:00 óra és 21:00 óra között Kaposvárról Nagybajomba szeretet volna utazni két húszon éves lányom.
Az autóbusz elakadt az ön községében. Lányaim vissza jeleztek telefonon ,hogy teljes ellátást kaptak az ön által fenntartott  íntézményben.
Nekem elmondták hogy reggelit és ebédet is kaptak, elmondták hogy jól érezték magukat a zord idő ellenére.
Köszönöm a POLGÁRMESTER úr-nak és a képviselő testület minden tagjának! Hogy reggelivel és ebédel ellátták lányaimat.
Most már haza értek biztonságba Nagybajom-ba.

Tisztelettel és Köszönettel:

név és cím

 

http://www.somogytv.hu/videok/hirado/90756/

 

Hozzászólások (1 db)

Beküldte: Kakas József Beküldve: 2013. 03. 16. 14:47

Tisztelt Polgármester Úr!
Köszönöm, Önnek és a kivalló munkatársainak(csapatának), hogy segítettek, nekem, (nekünk bajba jutottaknak). Azt a segítő szándékot amit ott tapasztaltam Önöknél, az példa értékű volt. A magabiztos hozzá állásával, az ott rekedt emberek, segítségére tudott lenni. A haza indulásunkban is nagy segítség volt az Ön közreműködése. Szavakban nehéz kifejezni azt a segítséget amit Ön és a munkatársai adtak nekünk. Hálásan köszönöm Önnek, és munkatársainak, a segítségét. További munkájához, sok sikert kívánok. Kakas József Kisbajom

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom