Még mindig a Közfoglalkoztatás!

Már többször írtam le gondolataimat a közfoglalkoztatás kapcsán.

man at work

Azt érzem, hogy szinte csak mi akarjuk, hogy a településen munka nélkül lévő embereknek, családoknak kenyeret adjunk a kezükbe, természetesen ellenszolgáltatás révén, munka biztosításával, szervezésével.

S közben azt tapasztalom, hogy nem tudunk 5 fő szakmunkást kiválasztani, volt aki elhelyezkedett, miközben a nyilvántartásban még szerepel. A közvetítő lapjára felvezettettük és leadtuk, kikerült a rendszerből. S volt olyan is, aki többszöri értesítés ellenére sem jelent meg, őt törölték a rendszerből szankcióval.

Bízom benne, hogy le fog tisztulni a rendszer és azok az emberek akik nem akarnak elhelyezkedni, vagy feketén dolgoznak a munkaképes körből, azokat ki tudjuk szűrni.

S így azoknak tudunk segíteni, akik hagyják  és akarják is, hogy segítsünk rajtuk.

Hozzászólások (2 db)

Beküldte: Sztányi Tibor Beküldve: 2011. 04. 17. 12:22

Tisztelt Major Balázs!

Köszönöm, hogy nevét felvállalva írta sorait.
Sajnálom, de úgy érzem félreértette soraimat, a gondolat is távol áll tőlem, hogy általánosítsak.
Segíteni szeretnénk, de ha nem tudunk azokról a kaposfői emberekről. akik segítségre szorulnak, akkor nem tudjuk a feladatunkat elvégezni.
Bátran keressenek meg, hogy megismerve a helyzetet közösen keressünk megoldást a problémára.

Beküldte: Major Balázs Beküldve: 2011. 04. 17. 12:03

Abban biztos vagyok hogy van olyan vagy olyanok a faluban akik 40-50-évesek és nem tudnak fel mutatni 1-2 évet sem én 36 éves vagyok szeretnék dolgozni és van kb 20 év munka viszonyom és én szeretnék dolgozni és szerintem vagyunk még páran de nem szóltak, mert én nem vagyok jogosult segélyre, tehát nem kerülök pénzébe az önkormányzatnak mert a feleségem is BPJ- van tehát ennyit a kenyér kézbe adásról.És sajnálom hogy a polgár mester úr általánosít,de higgye el nem mindenki így gondolkodik.

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom