Egy újabb zsúfolt nap!

Egy újabb zsúfolt nap, mit nap, egy újabb zsúfolt hét!

zsúfolt nap

Ezt a munkát csak és kizárólag szolgálatként lehet végezni.

Rosszul fogalmaztam, nem is nevezném munkának, mert ezen tevékenység több annál.

Szolgálat!

S a minap egy meghallgatáson ugyenezt hallottam vissza egy jelölttől, és elgondolkodtam, s nagyon mélyen megérintett a gondolat.

S az általam kitűzöt célok elérését, melyhez az Önök felhatalmazását megkaptam egyedül elérni nem lehet.

Kellenek a társak, azok a társak, akik szintén hasonlóan vannak összerakva!

S mi nem egyujjas vezetők vagyunk!

Partnerek

Mi akik együtt dolgoztunk, dolgozunk partnerként tekintünk egymásra. S ebben a közegben lehet alkotni, ahol nem kell arra figyelni, hogy hol jön a gáncs. Itt mindenki azon gondolkodik, hogyan tudom jobbá tenni, igazi szellemi közösség. Termékeny, hatékony.

Rövidül az idő, felgyorsul a folyamat, jönnek az eredmények.

Mindenki ismeri a félig töltött poharat.

Félig teli

Én, mi ezt úgy látjuk, hiszen mindjárt megtelik.

Én őszintén örülök mások sikereinek, sőt inspirál arra, hogy többet hozzak ki magamból. Tanuljunk egymástól, segítsük egymást, csak így jutunk előre, így lehetünk hatékonyak.

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom