Advent harmadik hete!

Az adventi gyertyagyújtás is az ünnepre hangolódás jelképe. A koszorú és a négy gyertya Johann Heinrich Wichern protestáns lelkésztől ered, aki egy fából készített csilláron gyújtott meg egy-egy gyertyát istentiszteletek alkalmával. A hagyományos adventi koszorún az első három gyertya lila (a bűnbánat jegyében), a negyedik pedig rózsaszín, ami a közelgő ünnepet szimbolizálja.

adventi koszorú

Advent harmadik hetében az angyalok hatása gyengül, az embernek kell felemelkednie az angyalok világába a bátorság erőinek segítségével.

Harmadik hét, a levegőpróba: az embernek a legnehezebb helyzetben is meg kell találnia a helyes megoldást a szellem sugallatára hallgatva. Ki kell fejlődnie az azonnali döntéshozatal képességének. Minden perc habozás csak azt bizonyítja, hogy az ember még nem elég érett. Legfontosabb a minden helyzetben tanúsított lélekjelenlét. Teljesen mentesülni kell a külső befolyásoktól, és önállóan kell leküzdeni minden akadályt.

Ez a hét a bátorság hete, ( gondoljuk a Luca székére)

Luca széke

Az ellenerők félelmet és aggodalmat akarnak ébreszteni. Az ember úgy érzi, hogy elveszíti lelki egyensúlyát, a lélek három ereje vadállatokká akarna változni, akik azzal fenyegetik a tulajdonost, hogy rárohannak és elnyelik.

A lélek három vetületét meg kell szelidíteni! Az embernek bátorságra van szüksége, hogy szembeszálljon ezekkel a kaotikus erőkkel. A bátorság lényege, hogy semmilyen helyzetben ne veszítsük el önmagunkat.A három lelkierő (akarat, érzelem, gondolat) szétválása félelemmel tölti el az embert. A három lelkierő egyensúlyba hozatala pedig bátorságot szül!

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom